- Naraku! Megmondtam, hogy nem hozhatsz létre több inkarnációt háziállatnak!

- Miért? Ez a nyuszi pamacs olyan édi! – dédelgetett Naraku egy nyuszit. Ami csak első ránézésre volt kis nyúl, mert fogai hegyesek voltak és körmei is bármelyik pillanatban egy tigrishez méltó karmokká változott. - Na légyszi! Csak ezt az egyet tartsuk meg!

- Ez volt a többi 300 állattal is!

- Könyi! – nézett könnyes szemekkel Kagurára.

- Nem! Te, meg edd meg a kásád!

- Nem kérem! – csapott az asztalra hisztisen Kanna.

- Megeszed te büdös kölök! – csapott a fejére.

- Hagyjál! – rohant ki a konyhából.

- Juj… - hajolt el Naraku Kagura intő kezétől, mivel a „nyulával” etette meg a finomnak nem ígérkező kásáját. - Kagura! Én vagy az úr ebben a házban! – a mondatot hangosan és határozottan kezdte, de látván Kagura dühös arcát egyre inkább elhalkult és hozzá tette: - De persze csak utánad, életem! – vigyorgott.

- Ajánlom is!